Juhász Gyula

Juhász Gyula (1883 - 1937) tanár, költõ, hírlapíró

"A magyar vidék legtisztább szavú lírikusa" - ahogyan Simon István nevezte, 1883-ban született Szegeden, apja Juhász Illés érettségizett postai távírótiszt, édesanyja Kálló Matild, az egyik utolsó Szegedi gombkötõ lánya volt. Gyermekkorát anyagi gondoktól mentesen töltötte Ipar utcai házukban. Apja élete utolsó éveiben elborult elmével élt, akkoriban halt meg, amikor a középiskolás fiú érettségire készült.

Halála után igen szoros lelki kapcsolat alakult ki a fiú és az édesanyja között. Mivel a költõ családot nem alapított pszichés betegsége miatt, ennek súlyosbodásával anyja gondoskodására szorult, a túlzó aggódás rátette lelki terhét a kapcsolatra.

Az érettségi elõtt régóta érlelõdõ elhatározással elhagyta Szegedet és a piaristák váci noviciátusába került papnövendéknek. Lelki problémáin az aszkézisbe meneküléssel próbált segíteni, azonban kiderült, nem neki való ez a világ.

1900-ban távozott Vácról, élményeit késobb A tékozló fiú címû mûvében írta meg.

Visszatért Szegedre és befejezte a gimnáziumot. A Szegedi Napló közölte elsõ verseit.

A budapesti egyetem bölcsészkarának magyar-latin szakát végezte 1902 és 1906 között. Az egyetemi évek sokat jelentettek szellemi fejlõdésében. Nagy hatással volt rá Nietzsche. Megismerkedett Ady költészetével, olyan barátokra tett szert, mint Babits, Kosztolányi, Oláh Gábor. A velük folytatott eszmecseréken a francia szimbolizmustól Ibsen nézetéiig sok mindent megvitattak. Sokat dolgozott ifjúsági folyóiratoknak (A Tûz, Virágfakadás), versei már A Hét címû lapban is megjelentek.

Középiskolai tanári oklevelének megszerzése után csalódás érte, nem kapott fõvárosi állást. Máramarosszigetre (1906-08), Nagyváradra (1908-11), Szakolcára (1911-13), illetve Makóra (1913-17) került.

1907-ben, még máramarosi tanársága idején jelent meg elsõ kötete Szegeden, Juhász Gyula versei címmel.

Nagyváradon ismerkedett meg szerelmi lírájának fontos személyiségével, Sárváry Anna színésznõvel, de a szerelem sajnos viszonzatlan maradt.

Fõleg politikai jellegû támadások miatt elhagyni kényszerül a tanári pályát, visszatér Szegedre újságírónak. 1917-tol haláláig dolgozott a Szeged és Vidéke, a Világ, az Új Idõk, a Délmagyarország címû lapokba. Késõbb fõvárosi lapoknál is dolgozik (Est-lapok, Magyarság). Újságcikkeit egyre radikálisabb hang jellemzi, az ország haladását, társadalmi átalakulást sürget. 1918-ban Móra Ferenccel együtt tagja a Szegedi Nemzeti Tanácsnak, alapító tagja a Radikális Párt szegedi csoportjának, 1919 áprilisában egy háromtagú direktórium élén a színház igazgatója.

A Tanácsköztársaság utáni években üldöztetéseknek volt kitéve, még tanári nyugdíjától is megfosztották. A proletárdiktatúra bukása után is hû maradt nemzeti és humanista eszméihez.

Tagja volt a nagyváradi Holnaposok társaságának, Ady és Babits költeményeivel együtt jelennek meg versei a Holnap címû antológia két kötetében. A Petõfi (1920) és a Dugonics Társaság tagja volt.

1922-ben fõszerkesztõje a Magyar Jövendõ c. Szegedi szépirodalmi és társadalomtudományi lapnak.

Háromszor tüntetik ki Baumgartner díjjal (1929, 1930, 1931).

1917-tõl élete végéig Szegeden élt. Utolsó éveit visszavonultságban töltötte. A mellõzés, az üldöztetés, a magány és súlyos betegsége felõrölte, az öngyilkosságba menekült. Szegeden hunyt el 1937. április 3-án.